|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 46 találat | lapozás: 1-30 | 31-46 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Orbán Zsolt 2002. július 29.Júl. 28-án a Magyar Ház felavatásával kötötték egybe a fehéregyházi Petőfi-ünnepséget. Az egész napos Petőfi-ünnepség a református templomban vette kezdetét, ahol Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese hirdetett igét. Ezután a fehéregyházi és héjjasfalvi rezesbanda kíséretében, Petőfi-dalokat és Kossuth-nótákat énekelve vonult végig a tömeg a Petőfi-kerthez. A fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnöke, Gábor Dénes után Markó Béla RMDSZ-elnök mondott beszédet. Kalmár Zoltán, a nagyszebeni Polgári Művelődési Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a szórványban élő magyarok is tisztelegnek Petőfi nagysága előtt, majd hozzátette, sajnos, egyre ritkábban keresik fel a magára hagyatott "magyarocskákat" az RMDSZ vezetői. Leleplezték a kiskunfélegyháziak ajándékát, a Petőfi verseit németre fordító Kerbeny Kálmán mellszobrát, melyet Krasznai János készített. Délután a fehéregyházi Magyar Ház ünnepélyes megnyitóját tartották meg. Az Illyés Alapítvány támogatásával létesült Magyar Házban többek között könyvtárat indítanának a körülbelül nyolcszáz személyt számláló fehéregyházi magyarság számára. /Orbán Zsolt: Egy korszak lelke. Petőfi-ünnepséget tartottak Fehéregyházán. = Krónika (Kolozsvár), júl. 29./2003. július 30.A Kovács László külügyminiszter által megígért támogatásra vár az egy évvel ezelőtt részlegesen felújított, az elmúlt évi Petőfi-ünnepség keretében átadott, fehéregyházi Petőfi Művelődési Ház. Idén március 15-én a külügyminiszter meglátogatta a fehéregyházi Petőfi Múzeumot, és akkor járt a Petőfi Művelődési Házban is. Ez alkalommal tett ígéretet arra, hogy közbenjár a 2001 decemberében az Illyés Alapítvány által nyújtott támogatásból megvásárolt, időközben részlegesen felújított ház további szobáinak rendbetétele, mesélte Szabó József, a fehéregyházi Petőfi Közművelődési Egyesület gazdasági elnöke. A ház teljes rendbetételének költségei két-három millió forintra rúgnak. Az idén berendezett könyvtár több mint háromezer kötetes könyvállományát a magyarországi Magyarkáta testvértelepülés és a Kecskeméti Szakszervezeti Könyvtár adományozta. /Orbán Zsolt: Támogatásra várva. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./2003. július 30.Csittszentivánon a helybeli gimnazisták által faragott emlékmű avatójára készülnek ősszel. A gimnazistákat Bandi Dezső marosvásárhelyi iparművész irányítja. A diákok ugyanis a falu főterére tervezett négy méter magas, öt kopjafából álló, zsindellyel fedett emlékmű elkészítésében segítenek, amely a tatárok által 1658-ban elpusztított Csittfalva és a két világháborúban odaveszett csittszentiváni hősöknek állít majd emléket. Az első alkalommal szervezendő Csittszentiváni Napokon a lelkipásztor újra szeretné indítani a Mikró nevet viselő együttesét, és a faluban működő zenekarokkal közösen jótékonysági koncertet szeretne szervezni, bevételéből a falu focicsapatát támogatnák. A németországi testvértelepülések tizenhárom esztendeje segítik Csittszentivánt: az ő közreműködésükkel épült fel az imaház, újult meg az orvosi rendelő. /Orbán Zsolt: Diákok faragják az emlékezés kopjafáit. = Krónika (Kolozsvár), júl. 30./2003. augusztus 5.Tizedik alkalommal szerveztek tábort Erdőcsinádon a mozgássérültek számára. Véget ért az egyhetes tábor, amelyet a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesülete és a helyi református egyházközség szervezett. Már megszoktuk, hogy lenéznek minket, mozgássérülteket, sok helyen, cégeknél vagy közintézményekben emberszámba sem vesznek - panaszolja Jancsó István, a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületének alelnöke. Egy tizennyolcadik évét betöltött mozgássérült havonta 1,25 millió lej állami támogatásra jogosult. Ez az összeg azonban sokszor nagyon kevésnek bizonyul; az egyik táborlakó epilepsziás, számára a havi létfontosságú gyógyszer kedvezményes áron is több mint hárommillió lejbe kerül. Az egyetemen többször kérvényezték, a Petru Maior Egyetem /Marosvásárhely/ vezetősége nem egyezett bele, hogy az egyik osztály a földszinten kapjon termet. A Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületének 350 tagja van, azonban létszámuk csak tíz százaléka a megyében élő mozgássérülteknek. Az egyesület angol nyelvkurzust szervezett tagjainak, továbbá a lehetőségek függvényében jogi tanácsadással, tolókocsikkal, járókákkal támogatja a tagokat. /Orbán Zsolt: Isten közömbösséggel küszködő gyermekei. = Krónika (Kolozsvár), aug. 5./2003. augusztus 20.A mezőkölpényiek hatodik alkalommal szerveztek egyhetes tábort árvaházban élő gyerekek számára. Rácz Gyula református lelkipásztor azt reméli, a gyerekek megszeretik a falut, és ha kikerülnek az árvaházból, a 228 református lelket számláló Mezőkölpény mezőségi faluban telepednek le. Helybeli családok látták vendégül az apróságokat. Az evangelizációs tábor résztvevői közös reggeli áhítattal kezdték a napot. A Mezőcsáváshoz tartozó települést évek óta nem lehet autóbusszal megközelíteni. A kölpényi iskolának csak I-IV. osztálya van, a gyerekek Szabédon tanulnak tovább. /Orbán Zsolt: Visszavárják az elöregedő Mezőkölpény fiatal vendégeit. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./2003. augusztus 25.Csoportos felvonulással és menettánccal kezdődött a Mezőbándon első alkalommal megrendezett Égtájak Néptáncfesztivál. A Szlovákiából, Szerbiából, Montenegróból és Erdélyből érkező néptáncosok színpadi fellépését megelőzően ökumenikus istentiszteletet tartottak. A művelődési otthon színpadán huszonhárom táncegyüttes mutatta be hagyományos népviseletét, táncait, énekeit. A fesztivált a Hungarofeszttel közösen szervezték. Goldschmied József, a Hungarofeszt programigazgatója közölte, hogy az Égtájak fesztivált nyolc éve szervezik Budapesten. /Orbán Zsolt: Égtájak fesztiválja. = Krónika (Kolozsvár), aug. 25./2003. szeptember 18.Noha több szakon túljelentkezés volt, néhány szakon az őszi felvételi után is maradtak üres helyek a Sapientia - EMTE marosvásárhelyi karán. Mindössze tizennyolcan vizsgáztak sikeresen az őszi pótfelvételin a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karán, a mérnöki szakokon üresen maradt helyekre, jelezte Hollanda Dénes dékán. A júliusi felvételit követően a négy mérnöki szakon 66 betöltendő hely maradt, és összesen 47-en jelentkeztek a számítástechnika, informatika, mechatronika, automatizálás szakokra. Hollanda Dénes kifejtette, az üresen maradt helyek befolyásolják az idei költségvetést: "Kevesebb pénzből kell gazdálkodnunk, de nem veszünk föl gyenge képességű diákokat. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a végzős diákok ötvenöt százaléka átmenőjegyet érjen el az államvizsgán, hiszen csak akkor akkreditálják az egyetemet." Az idén ősztől beindul a harmadik évfolyam is, az egyetem a megnövekedett diáklétszám miatt a Szakszervezetek Házában bérelt négy laboratóriumot, illetve tantermeket. /Orbán Zsolt: Téglajegyek campusépítésért. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./2003. november 17.Nov. 15-én falutalálkozót tartottak Mezőcsáváson. A vegyes lakosságú település ortodox temetőjében megkoszorúzták a világháborúkban elesett hősök emlékművét, ezt követően az ünneplők a helybéli rezesbanda kíséretében felvonultak a dombtetőn álló református templomhoz. A falu történetét Nagy Alpár történelemtanár, volt iskolaigazgató foglalta össze kétnyelvű beszédében. /Orbán Zsolt: Ünnep Mezőcsáváson. = Krónika (Kolozsvár), nov. 17./2003. december 8.Hetedik alkalommal szervezték meg dec. 7-én Marosvásárhelyen, a Nemzeti Színházban a Gyöngykoszorú néptánctalálkozót, melyen tíz Maros megyei néptáncegyüttes mutatkozott be. Az előző évek Gyöngykoszorú találkozóihoz viszonyítva az idén kevés volt az érdeklődő./Orbán Zsolt: Gyér érdeklődés a Gyöngykoszorún. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./2003. december 9.A dec. 7-i, vasárnapi helyi népszavazás alapján Maros megyében Mezőmadaras, Koronka és Székelybere központtal három új magyar község létesül. Az urnák elé járulók arról is szavaztak, hogy Mezőbánd városi rangot nyerjen. A mezőcsávási referendum elbukott a gyenge részvétel miatt, itt főként a románság nem voksolt. Mezőbándon Mezőmadaras leválását is támogatták. Mezőmadaras mellett két másik színmagyar község jöhet létre. Sikerült kettéválasztani a tíz települést magába foglaló Nyárádmagyaróst. Egy új, berekeresztúri központtal létrehozandó község megalakítását is megszavazták. Koronka Székelybóssal együtt válik ki Jeddből. /Orbán Zsolt, Szucher Ervin: Három új magyar község létesül. = Krónika (Kolozsvár), dec. 9./A népszavazáson az erdőszentgyörgyiek 51,6 százaléka voksolt a várossá válás mellett. Ennek alapján a parlament törvénybe iktatta Erdőszentgyörgy városi rangra emelését. A döntést az okt. 22-én megjelent Hivatalos Közlöny tartalmazza. Ettől a naptól számít városnak Erdőszentgyörgy. Közigazgatási szempontból hozzá tartozik Bözöd, Bözödújfalu, valamint Borzond és Lóc tanyák. A 2002-es népszámlálás adatai szerint lakóinak száma 5484, nemzetiségi megoszlás szerint 4149 magyar, 1088 román, 244 roma, egy német és egy szász. Vallásilag: 3011 református, 1060 ortodox, 581 unitárius, 464 római katolikus, a többiek más vallásúak. Az iskolaközpontban 1283 diák tanul. Információs és dokumentációs központot is létrehoznak az iskolában. Az utcák nevét két nyelven tüntették föl. Második éve rendszeresen megjelenik az Erdőszentgyörgyi Figyelő, elődjét, az évente egyszer, a Szentgyörgy-napra szerkesztett kiadványt is az iskola diákjai és tanárai hozták össze. Celldömölk a testvérvárosuk. /Bölöni Domokos: Erdőszentgyörgy - Celldömölk. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./2004. február 25.Farsangi mulatságot tartottak a Maros megyei mozgássérülteknek Marosi Mária, a Maros Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke beszámolt arról, hogy nehezen lehet támogatókat szerezni a mozgássérültek számára szervezett rendezvényekre. Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületének alelnöke beszámolt arról, hogy Csíkszeredában a Handicap Kft. több mint tizenöt mozgáskorlátozott személyt foglalkoztat varrodájában és gyertyaöntő műhelyében. Orbán Ágnes, a székelyudvarhelyi mozgássérültek szervezetének elnöke vezetésével idén is megszervezik a sorstársképzést, amely abból áll, hogy olyan mozgássérültekkel beszélgetnek el, akik nem tudják elfogadni magukat, életmódjukat. /Orbán Zsolt: Tolószékben táncolt Piroska és a barnamedve. = Krónika (Kolozsvár), febr. 25./2004. június 15.Szászmedgyesen megszűnt a Nyilas Misi szórványbentlakás, az 1989 után Erdélyben elsőként beindított református óvoda és a Bocskai szórványközpont munkálatait is befagyasztották. Dénes Pál, a református egyházközség fegyelmi okokból eltávolított főgondnoka szerint Soós József lelkipásztor önkényeskedése miatt nincs közösségi élet Medgyesen. Dénes azzal is vádolja Soóst, hogy a külföldi segélyekből Magyarországon épít házat magának. A lelkipásztor szerint a bentlakást a gyereklétszám csökkenése miatt kellett bezárni. Hűtlen pénzkezeléssel és önkényességgel vádolja Soós Józsefet Dénes Pál egykori főgondnok. Dénes szerint azért kellett bezárni a bentlakást, mert a lelkésznek szüksége volt az iskolásokat hétvégeken hazaszállító mikrobuszra, amellyel munkásokat fuvarozott Magyarországra, az ott épülő családi házának építéséhez. /Orbán Zsolt: Konfliktusok áldozata a szórványközpont. = Krónika (Kolozsvár), jún. 15./2008. április 8.Sikeresnek minősítették az RMDSZ csíki vezetői az április 6-án tartott előválasztásokat. Eredményes volt az előválasztás, hiszen több csíki településen a lakosság több mint fele szavazott – állapította meg Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke. Az előválasztás csíkszeredai eredményei: a legtöbb szavazatot /2000-en felül/ kapta Antal Attila, Xántus Attila, Orbán Zsolt, Szőke Domokos és Sárosi Béla. /Közzétették Csíkszereda előválasztás eredményeit. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 8./2008. május 20.A két magyar polgármesterjelölt, Ráduly Róbert jelenlegi polgármester, az RMDSZ jelöltje és Papp Előd, az MPP jelöltje között dől el valószínűleg a június 1-jei választásokon, hogy ki vezeti az elkövetkező négy évben Csíkszeredát. Ráduly Róbert magabiztosan hiszi, bizonyító erejű eddigi tevékenysége. A polgármester az elmúlt négy év során követett városvezetési koncepció szerint kíván tovább dolgozni. Papp Előd – aki 2000–2004 között a város alpolgármestere volt – változtatásokra készül, amennyiben megnyeri a választásokat. „Visszaadná” a városházát a polgároknak, mivel úgy gondolja, a városvezetésnek mindig a polgárok rendelkezésére kell állnia. Munkahelyteremtő programja keretében ipari parkot létesítene, emellett Csíkszereda kertvárossá alakítása is prioritás a programjában. Függetlenként száll versenybe a polgármesteri székért Tamás Sándor János, aki jelenleg helyi tanácsosként tevékenykedik. A városi tanácsosi helyekre az RMDSZ és az MPP is teljes listát állított. Az MPP tanácsosjelölt-listájának élén Szondy Zoltán újságíró, Papp Előd polgármesterjelölt és Soós Szabó Klára háziorvos áll. Az RMDSZ önkormányzati tanácsosi listáján Antal Attila alpolgármester, Xántus Attila helyi tanácsos és Orbán Zsolt tanár vannak az élen. /Székely Zita: Kétesélyes csata. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./2010. december 8.Magyarságpolitikák a kommunizmus idejénKettős könyvbemutató lesz csütörtökön (december 9.) 18 órától a Csíki Székely Múzeumban. Ismertetik a Pro Print Könyvkiadónál megjelent, Nagy Mihály Zoltán és Olti Ágoston által összeállított kötetet, melynek címe Érdekképviselet vagy pártpolitika? Iratok a Magyar Népi Szövetség történetéhez 1944-1953., valamint a szintén ennél a kiadónál megjelent Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? – A Ceauşescu-rendszer magyarságpolitikája 1965–1974 című könyvet. A szerzőkkel Forró Albert és Orbán Zsolt beszélget. A két kötet a kommunizmus különböző korszakaiban folytatott stratégiákat ismerteti. Amint Nagy Mihály Zoltántól megtudtuk, 2006-ban előkerült a Magyar Népi Szövetség irattára, gyakorlatilag ez ösztönözte a szerzőket, hogy mélyebben átvizsgálják a politikai párt történetéről fennmaradt iratokat, és a legfontosabbakat nyilvánosságra hozzák. Továbbá nagyon sok iratot válogattak be magyarországi irattárakból (Magyar Országos Levéltár, Politika Történeti Intézet Levéltára stb.), amelyek inkább a Magyar Kommunista Párttal ápolt kapcsolatokról szólnak. Romániai megyei levéltárakban talált iratokat is beválogattak, valamint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság által hozzáférhetővé tett néhány dokumentummal foglalkoztak. Érdekes következtetésekre jutottak: „valójában 1945–1947 között a Magyar Népi Szövetség égisze alatt egyesek úgy gondolták, hogy megvalósulhat a romániai magyarság jogegyenlősége. Szövetséget is kötöttek a Román Kommunista Párttal, melyben egyenrangú félként tüntették fel őket. Sokan ekkor még abban bíztak, hogy sikerül megmenteni a magyar intézményrendszert, legyen szó kulturális vagy gazdasági rendszerről, de 1947-től a román belpolitikai és a nemzetközi helyzet megváltozása következtében megbomlott a szövetség. Ezután a magyar politikai szervezet keretében mind olyan személyek kerültek előtérbe, akik az előbb említett vagyonok államosításán dolgoztak, és már nem a magyar érdekképviselet volt a lényeg.” Mélyen tanulmányozták persze, a Román Kommunista Párt és nagyban az állam nemzetiségpolitikáját. Olyan személyekről is szó esik, akik a baloldali ideológia mentén próbálják védeni a magyar érdekeket. „Valójában az derül ki ezekből az iratokból, hogy bármilyen korszakról is legyen szó, akár baloldali, akár jobboldali pártok irányítottak, a nemzetiségi sérelmek szinte azonosak. Persze, a pártok is az államtól független nemzeti intézményrendszer kiépítésén szorgoskodnak. Nekem ez a legfontosabb tanulság” – összegzett Nagy Mihály Zoltán. Az Aranykorszakról szóló kötet esetében az előszóból idézünk: „A határon túli magyarság kutatásában három fő nézőpont létezik. Az egyik a szenvedéstörténeti megközelítés, amely a határon túli magyar közösségek mártír jellegére és sérelmeire fekteti a hangsúlyt. Az ún. konfliktuskezelő nézőpont szerint a térség népei túl keveset tudnak egymásról, és a felülről gerjesztett konfliktusok nehezítik meg az etnikumok együttélését. A harmadik típusú szemlélet a különböző (kisebbségi) közösségek változó hatások nyomán történő minduntalan fel- és megújuló építkezéseként tekint a határon túli magyar közösségek történetére. Magyarságpolitikán az RKP nemzetiségpolitikájának azt a szegmensét értjük, amely közvetlen vagy közvetett módon kihatással volt a romániai magyarság életére. A magyarságpolitika szerves része volt a párt nemzetiségpolitikájának, ugyanakkor több partikuláris elemet is tartalmazott. Megnyilvánulásainak intenzitását az adott kül- és belpolitikai helyzet befolyásolta, emelte az RKP politikájának fontos tényezőjévé vagy éppenséggel mellőzött kérdésévé. Elemzésünkben nem szándékoztunk megírni a romániai magyarság 1965–1974 közötti politika- és intézménytörténetét vagy épp sérelemkatalógusát. Ez, a tematikus, mikrotörténeti kutatások jelenlegi mozaikszerű állapotából kiindulva egyelőre nem is lehetséges. Elsődleges szempontunk az volt, hogy a rendelkezésünkre álló források alapján felvázoljuk az RKP magyarságpolitikájának alakulását, változásait, ok-okozati összefüggéseit, kihatásait a romániai magyarság társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális életére. Pontosabban, az érdekelt, hogy milyen külső és belső tényezők alakították a pártnak a kisebbségekhez való viszonyulását, milyen reakciókat, viszonyulásokat váltott ki ez az érintett közösségekben, és ezen változó ideológiai, politikai hatások közepette, a mindenkori kisebbségi elit hogyan, milyen stratégiákkal próbált meg-, illetve újjászerveződni, megfelelni az újabb és újabb feladatoknak.” A szerzőkről: Nagy Mihály Zoltán 1999-ben szerzett oklevelet a Pécsi Tudományegyetemen. Ugyanott az „Európa és a magyarság a 18–20. században” Újkori és Modernkori Történeti Program doktorandusa. 2000-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézetének tudományos munkatársa, 2008-tól a romániai Vallásügyi Államtitkárság magyar szakreferense, 2010-től a Román Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. Kutatási területe a romániai magyar nemzeti közösség második világháború utáni társadalmi, politikai integrációja, valamint a magyar történelmi egyházak és a román állam viszonya. Vincze Gáborral közös kötete: Autonomisták és centralisták. Észak-Erdély a két román bevonulás között (1944. szeptember – 1945. március). EME – Pro-Print, Kolozsvár-Csíkszereda, 2003. Olti Ágoston 2003-ban végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. 2004-től a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem doktori programjának doktorandusa. 2007-től EU és nemzetközi kapcsolatok tanácsadó. Kutatási területe a második világháború utáni romániai politikai rendszer kialakulása, társadalom- és politikatörténete, valamint a baloldali mozgalmak, életpályák a kisebbségek körében. Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen, 2007-től pedig tanár a BBTE jelenkortörténet és nemzetközi kapcsolatok tanszékén. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989. Szőcs Lóránt, Székelyhon.ro 2011. január 8.Objektív történelmi szemlélet mítoszokkal ötvözveHa minden jól halad, a következő tanévtől már forgathatják a Székelység története című tankönyvet a hatodikos és hetedikes diákok. A munkacsoport vezetője, dr. Hermann Gusztáv Mihály, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa azt mondja, objektív történelmi szemléletű tankönyvet szerkesztenek, de megkeresik a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok, a legendák, mítoszok is helyet kapjanak benne. „Ne eltűnjenek, csak kerüljenek a helyükre” – mondja Hermann. „Egy csíki községben tartottunk előadást Mihály János kollégámmal, amikor Borboly Csaba megyeitanács-elnök felvetette: szerkesszünk egy tankönyvet a székelység történetéről” – emlékezett vissza a kezdetekre a székelyudvarhelyi Hermann Gusztáv Mihály történész. A tankönyvet készítő munkacsoport koordinátora azt mondja, a székelység történetét egyelőre opcionális tantárgyként tanítják majd, később viszont – adott régióban – kötelező tantárgyként is bevezethetik. „Jómagam azt sem tartanám elvetendő ötletnek, hogy régiónkban a román osztályokban a román változatot is tanítsák, a kölcsönös megismerés jegyében” – mondja Hermann. A leendő tankönyvet két évre, heti egy órára strukturálnák. Némi vitát szült, hogy a székelység vagy Székelyföld történetét írják meg. Hermann és a szerkesztőbizottság a székelység története mellett foglalt állást, hiszen – mint mondja – a Székelyföld története feltételezné a székelyek letelepedése előtti Székelyföld történetét is, s valószínűleg szintén vita lenne abból, hogy mit tekintsünk Székelyföldnek. „Leegyszerűsítené a dolgot, ha csak a székelységről, a székely székek közösségéről beszélnénk, de természetesen szó kell essen a székelységgel együtt élő egyéb etnikai csoportokról is” – véli a történész. A megyei tanfelügyelőség javaslatára – a szervezés jelenlegi fázisában – egy ötfős tankönyvszerkesztő munkacsoport jött létre: Székelyudvarhelyről Mihály János és Novák Károly-István, Csíkszeredából Orbán Zsolt és Forró Albert, valamint a megyei főtanfelügyelő, Ferencz S. Alpár tagja a csoportnak, a munkálatok koordinátora pedig Hermann Gusztáv Mihály. A tartalomjegyzék nagyvonalakban elkészült, egyelőre a következő fő témák körvonalazódtak: földrajzi bevezető; Székelyföld a székelyek letelepedése előtt; székely eredetkérdés; székely honfoglalás; a székely társadalom; a változás kora; székelyek az erdélyi fejedelemség korában; székelyek a Habsburg-birodalomban; a diktatúrák kora; a dualizmus; a székelység az első világháborúban; kisebbségben, a „kicsi magyar világ” és a második világháború; a székelység a kommunizmus időszakában. Hermann azt mondja, a szerzők egyhangúan egyetértettek abban, hogy egy objektív történelmi szemléletű tankönyv készüljön, bár mostanság egyre tágabb és magasabb körökben újra divatos a mitikus történelmet előnyben részesíteni. „Szeretném, ha szakmai szempontból szakszerű tankönyv készülne” – mondja Hermann. „Ugyanakkor meg kell keresni a módját annak is, hogy a nem igazolható történelmi hagyományok is bekerüljenek a tankönyvbe, például az eredetmítoszok is helyet kapjanak benne. Ne tűnjenek el, csak kerüljenek a helyükre. A gyermek azután is szereti, fogyasztja a mesét, miután megtudja, hogy nincs tündér, nincs sárkány, táltos paripa. A mítosz nem történelem, de hozzátartozik a mi regionális tudatunkhoz, s azután is lehet szeretni, miután megtudjuk, hogy valójában nem úgy történt” – állítja a történész. Szerinte jól átgondolt pedagógiai módszerrel megoldható, hogy a kamasz elfogadja a történelmi valóságot, s közben nem szenved traumát, ha kiderül, hogy Csaba királyfi nem hiteles történelmi személy, ráadásul a mítoszokat a gyermek továbbra is értéknek, identitását meghatározó elemeknek tekintse – mindezt egy másik értékrendbe helyezve. Hermann szerint ennél a korosztálynál nagyon fontos a tankönyv grafikai arculata, erre is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a közeljövőben. A munkacsoport terv szerint legközelebb január 18-án ül össze. Ahhoz, hogy a diákok már az idei szeptemberi becsengetés után kézhez kapják a Székelység történetét, legkésőbb tavaszra el kell készülnie. „Azt látom, hogy sok iskolában foglalkoznak a székely történelem kérdéseivel a pedagógusok. Ki bővebben, mélyebbre ásva, mások ritkábban, felületesebben, esetleges szakmai háttérrel. Ez a tankönyv egy átgondoltabb, szakmailag jobban ellenőrzött mederbe terelné a dolgot, s az információk is szakszerűbbek lesznek. Ez lenne a készülő tankönyv legnagyobb haszna” – állítja Hermann Gusztáv Mihály. Jakab Árpád Hargita Népe (Csíkszereda) 2011. december 12.Erdélyi történelmi családok kastélyairól szóló könyvet mutattak be CsíkszeredábanÖsszegző jellegű családtörténeti és építészeti monográfiát mutattak be Csíkszeredában, amely lajstromba veszi az erdélyi történelmi családokat, valamint az általuk építtetett erdélyi kastélyokat. A csíkszeredai Gutenberg Kiadó gondozásában megjelent kötet szerzőpárosa Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt, akik csaknem tíz évig levéltárakban és terepen végzett dokumentációs munka nyomán írták meg és állították össze a 640 oldal terjedelmű kiadványt. Burus János Botond, a kötet szerkesztője csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy az Isten segedelmével udvaromat megépítettem... – Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötet egyszerre építészeti és családtörténeti monográfia, amely az erdélyi épített örökség relikviáinak képes albuma. Ez a kiadvány a szerkesztő szerint alapkönyv lehet az erdélyi kulturális turizmushoz. A csíkszeredai születésű levéltáros és történész szerzőpáros több mint hatvan erdélyi nemesi családot vesz sorba, ismerteti a történetüket, majd bemutatja azokat a kastélyokat, amelyeket Erdélyben építtettek. A szerkesztő hangsúlyozta, hogy a szintézis jellegű munka a történelmi és nem a politikai értelemben vett Erdély nemesi családjaira, kastélyaira terjed ki, ami azt jelenti, hogy Partium és Bánság kivételével valamennyi kastély – százharminchárom – megtalálható a könyvben. A könyv erényeihez tartozik – mondta a szerkesztő -, hogy a szerzők alaposan dokumentálták, és fotókkal rögzítették a kastélyok jelenlegi állapotát. A kötet ezerszáz fényképet tartalmaz, akárcsak több mint száz reprodukciót koronás viaszpecsétekről, de nyolcvan-száz levéltöredék is megtalálható benne, amelyeken a nemesi családok tagjainak kézjegye látható. MTI Erdély.ma 2011. december 31.Erdélyi kastélykönyvAz első kiadás utolsó ötven példánya kelt el az "Isten segedelmével udvaromat megépítettem..." Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötetnek a minapi sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón. A Gábor Áron Teremben megtartott, mintaszerűen megszervezett ismertetőn részt vettek a szerzők, Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt fiatal csíki történészek, akik nyolcévi munkával alkották meg e fokos, átlagon felüli szakmai és nyomdai igényességgel született művet, melyet az Isten is ajándék könyvnek teremtett. A különben több száz lejes önköltségi áron készült példányokat a mecénásoknak – köztük a Kovászna Megyei Tanácsnak – köszönhetően a Gutenberg Kiadó mindössze nyolcvan lejért tudta kereskedelmi forgalomba bocsátani. Tamás Sándor megyeitanács-elnök hangsúlyozta ez alkalomból, hogy a főnemesi erdélyi családok udvarházainak huszadik századi viszontagságos története egy kicsit a régió magyarságának sorsát is jelképezi, ugyanis a 130-valahányból ma 41 romos állapotban van. A megyénkbeli 164 kúriából és kastélyból hasonlóképpen egyharmad vár felújításra. A szerkesztő, valamint Nagy Balázs néprajzos és a szerzők beszámolóiból kiviláglott, hogy a témakörben mozgó dilettáns munkákkal szemben a kötet egy olyan történelmi osztálynak is emléket állít, melyet a diktatúra eltüntetni kívánt a süllyesztőben (1949-ben egyetlen éjszaka internálták, deportálták őket, egy részük kényszermunkatáborba került), melyet ma méltányos elbírálásban részesíteni kötelesség. Ezt szolgálja eme egyszerre építészeti és családtörténeti leírás, a szerzők ugyanis levéltári kutatásokra alapozva a főnemesi családok sorsát és hálózatát is felvázolják a kastélyismertetésekhez csatolt dolgozataikban. A szakirodalmi forrásmunka kiemelkedő színvonalú képanyagával igazi útikalauza lehet ama turistáknak is, akik a régió kultúrtörténetében kívánnak eligazodni. A szerzők terepmunkájukról színes anekdotákban számoltak be. A nyolcvan százalékban románlakta vidékeken található magyar arisztokrata kastélyok tulajdonképpeni története elhalványulóban a helyi közösségek tudatában, ha nem veszett már teljesen ki onnan; jellemző egy Hunyad megyei eset, amikor is az épületet kereső szerzőket így igazította útba egy helybeli: "Á, a Gostat épületében lakó bárót keresik? Az itt és itt található." A történelmi családok utódainak egy kisebb része valóban megpróbál hazatérni, s ha az elhanyagolt vagy lelakott udvarházakhoz birtokait is visszakapná, akár maga is hozzájárulhatna a műemlékek megmentéséhez, mint erre a zabolai Mikesek példát nyújtanak. Az épületkincs tatarozása, megőrzése különben állami és mindenképpen nemzetiségi feladatunk marad. B. Kovács András Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2012. április 24.Sikeres volt a Böjte-könyvVegyes érzelmekkel jöttek haza az erdélyi könyvkiadók képviselői a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról. A résztvevők elmondása szerint bár az utóbbi három évben egyre kevesebb a kiállító, s a forgalommal együtt az eladott könyvek száma is csökkent, a jelenlét, az ott szerzett tapasztalatok, ismeretségek, továbbra is fontosak. „Az érdeklődés megcsappanása a gazdasági válsággal is összefüggésbe hozható, illetve azzal is, hogy sokan az internetet használják olvasásra” – mondta lapunknak Tőzsér József. A Pallas Akadémia igazgatója az ÚMSZ kérdésére úgy értékelte a vasárnap véget érő könyvfesztivált, hogy az erdélyi könyvkiadók számára, ha anyagilag nincs is nagy hozadéka, fontos a jelenlét. „Jó hangulat jellemezte a vásárt, jó volt ott lenni, hiszen könyvkiadók, szerzők és olvasók fontos találkozóhelye” – fogalmazott Tőzsér, akitől megtudtuk azt is, hogy a fesztivál részvételének költségeit egyik erdélyi kiadó sem tudja fedezni az eladott könyvek árából, viszont pályáznak, és remélik, hogy sikerrel, hiszen csak a könyvstand bérlése hatezer lejbe kerül, amihez hozzájön még az út, az ott-tartózkodás és egyéb kiadások költsége is. A könyvfesztivál alkalmából valamennyi kiadó kedvezménnyel kínálta köteteit, így a Pallas Akadémia Sass Péter A heraldikus című könyvét 12 ezer forintért adta, melyet korábban a boltokban 19-20 ezer forintért kínáltak. Volt is rá vevő, szép számban fogyott, mondta a kiadó igazgatója. Az erdélyi kiadványok közül a legnagyobb érdeklődést Böjte Csaba legújabb, a Helikon gondozásában megjelent könyve váltotta ki. A ferences testvér közel háromszáz személynek dedikálta könyvét. A Gutenberg kiadónál napvilágot látott Bicsok Zoltán–Orbán Zsolt történészek szerkesztette Isten segedelmével udvaromat megépítettem... Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötet is sikert aratott a vásáron. Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest) 2012. május 26.SOS-jelzés az erdélyi kastélyokértKét csíkszeredai tanárember, Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt a szerzője annak a meglehetősen vaskos, szép kivitelezésű kötetnek, amelyet csütörtökön délután ismertettek a főkonzulátus nagytermében, és amelynek címe: „Isten segedelmével udvaromat megépítettem…” Történelmi családok kastélyai Erdélyben. Szilágyi Mátyás főkonzul elmondta: az erdélyi magyar folytonosságot biztosító politikai-kultúrtörténeti örökségünkről van szó benne, valamint az itteni nemes családokról, akik minden gyarlóságuk ellenére a magyar kultúrát éltették ezeken a tájakon. Napjainkban újra fel kell fedeznünk a nagyrészt leromlott állapotban lévő kastélyokat, valamint a családok történetét, hagyatékát. A visszaszolgáltatás ügye megoldatlan, számunkra nem lehet közömbös, és a jogállamiság ismérvéül szolgál, tette hozzá a főkonzul. A múlt emlékeinek konzerválásáért mindenkinek tennie kell valamit, és ebben sokat segíthet a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság honlapja. Szilágyi Mátyás szerint érthetetlen viszont, hogy Kolozsvárnak mind a mai napig nincs magyar nyelvű internetes építettörökség-védő szolgálata. A kötetet az est folyamán Kovács Kiss Gyöngy történész mutatta be. Hangsúlyozta: a rendszerváltás után több munka jelent meg kastélyainkról, egyesek szakszerű, mások inkább dilettáns kiadásban. Ez a könyv a jók közé tartozik: az ingatlanok részletes ismertetése mellett foglalkozik a főrendek sorsának alakulásával, amelyek sok kiemelkedő személyiséget adtak nemzetünknek. Zajlik ugyan jelenleg a visszaigénylés, de az újjáépítés többnyire elakad a nosztalgia szintjén. Ezért a hiánypótló kötet legfőbb célja a figyelemfelkeltés. A Gutenberg Kiadó részéről a könyv szerkesztője, Burus János Botond elmondta: a szerzők nyolcévi kutatása 60 nemesi családra, 130 kastélyra és 100, eredeti aláírásokat tartalmazó levélrészletre terjedt ki, mindezeket 1200 színes felvétel illusztrálja. A kötet erénye, hogy a szerzőknek sikerült mellőzni az érzelmi túlfűtöttséget. Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt elismerte, hogy az ügy érdekében hasznos lehetne, ha munkájuk román és angol nyelven is megjelenhetne. Pontos statisztikájuk nincs, de az erdélyi kastélyoknak körülbelül a fele esetében van folyamatban visszaigénylés, negyvenre tehető a reménytelen állapotú romok száma, és igen kevés az üdítően pozitív példa, amikor az épületet sikerült felújítani, és funkcionalitást szerezni számára. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2012. november 1.A Székelység története tankönyv nem tankönyvA Székelység története című tankönyv nem minősül tankönyvnek, ezért nem fenyegeti az a veszély, hogy a kiadványt bevonja az oktatási tárca – szögezte le a maszol.ro kérdésére Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Bartolf Hedwig főtanfelügyelő. Arra a hírre reagáltak, hogy a minisztérium vizsgálódik a szeptemberben Csíkszeredában látványos rendezvényen bemutatott, A székelység története című tankönyv ügyében. Stelian Fedorca államtitkár szerint a kiadvány alcímében az áll, hogy tankönyv, ezért a kiadójának végig kellett volna járnia az engedélyeztetéssel kapcsolatos procedúrákat. Hozzátette, a tárca első információi szerint nem tartották be a tankönyvek bevezetésére vonatkozó előírásokat, így megtörténhet, hogy bevonják a kiadványt. „A Székelység története nem tankönyv. Nem hivatalos tankönyv, hanem alternatív tankönyv. A szótárak iskolai használatához sem kell minisztériumi jóváhagyás, hiszen, az is egy oktatási segédeszköz, ahogyan A székelység története is az" – jelentette ki Borboly Csaba. A tanácselnök hozzátette, mivel a könyvet az opcionális tanórákon, vagy a köri tevékenységek során fogják az iskolákban használni, nem szükséges az oktatási minisztérium külön engedélye. A kiadvány borítóján lévő alcím szerint A Székelység története „kézikönyv és tankönyv”. Bartolf Hedwig Hargita megyei főtanfelügyelő szerint ennek ellenére nem minősül tankönyvnek. "Valóban rá van írva, hogy kézikönyv és tankönyv, azonban a mi szempontunkból nem az. A törvény előírja, hogy milyen procedúrának kell alávetni egy ilyen könyvet, hogy tankönyvvé váljon, ezen valóban nem ment át A székelység története, de erre nem is volt szükség, mert ez nem tankönyv” – magyarázta a maszol.ro-nak. Borbolyhoz és Bartolfhoz hasonlóan érvelt Ferencz S. Alpár csíkszeredai történelemtanár, a tankönyvet kidolgozó bizottság koordinátora. A Krónikának elmondta, közoktatásjogi szempontból a székelység történelméről szóló kiadás nem tankönyv, hanem opcionális tantárgyak esetében, illetve köri tevékenységeken használható kézikönyv, segédanyag. „Tankönyv esetében valóban szükség volna minisztériumi engedélyre, mi azonban segédanyagként ajánljuk olyan tevékenységek esetében, amelyek megszervezése kizárólag a pedagógus feladata” – magyarázta Hargita megye volt főtanfelügyelője. Elmondása szerint a szaktárca bizottsága elsősorban nem is az engedélyek körüli bizonytalanságot, hanem a könyv elnevezését kifogásolta, a székelységtörténet helyett pedig a helytörténet címet javasolta. A volt főtanfelügyelő rámutatott, Szatmár megyében, Kolozsváron, Temesváron és Nagyszebenben is léteznek hasonló, a helyi történelmet, földrajzot, jellegzetességeket oktató tankönyvek, illetve segédanyagok, így meglehetősen visszás, hogy éppen a székelységről szóló kiadásba kötött bele a szaktárca. Eddig 500-at osztottak ki. A szeptemberben bemutatott alternatív tankönyvből nem jutott még minden Hargita megyei iskolába, azonban eddig 500 darabot sikerült már szétosztani. A Székelység története kiadója és támogatója Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsa, illetve Hargita Megye Hagyományőrzési Forrásközpont. A könyv szerzői Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József; szerkesztői Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt. Maszol.ro 2012. november 8.A puskaportól az erődtemplomigGyöngyössy János eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök. A ’80-as években templomerődökről készült rajzait és felméréseit több városban kiállították. Ezek az egyedi értékőrző és értékközvetítő munkák a rendszerváltozás után több ízben könyv formában is napvilágot láttak. Kézzel írott és rajzolt első könyve, a hasonmás-kiadásban többször újranyomott Székely templomerődök című kötet, ma már igazi ritkaságnak számít. Hosszú ideje a “mérnök” urat tartják a székelyföldi erődített templomok és várak, várromok egyik legavatottabb szakértőjének. Szerepet vállalt a közelmúltban bemutatott A székelység története című “alternatív” tankönyv grafikai kivitelezésében. A könyv megjelenése kapcsán a szerkesztőbizottságban végzett munkájáról beszélgettünk, s ha már szóba álltunk, akkor sort kerítettünk az életút korábbi állomásai számbavételére, és szó esett a tervekről is. Hogyan kerültél be A székelység története című tankönyv szerkesztőbizottságába? Hermann Guszti barátom, egykori iskolatársamnak jutottam eszébe. Tudniillik kerestek egy illusztrátort a könyvhöz és az ő véleménye szerint több képzőművész neve is felmerült, de ő emlékezett a madártávlati rajzaimra, amelyek korábban megjelentek több könyvben és folyóiratban. Úgy gondolták, hogy ez a stílus lesz a leginkább megfelelő, ez fogja megragadni a gyermekek figyelmét. A tíztagú, történészekből álló szerkesztői gárda is jónak tartotta az ötletet. Tudták, hogy nekem nem kell mindent elmagyarázniuk, a számba rágniuk, hiszen a történelmi ismereteim is nagyjából rendben vannak, s így elég hamar megértettem, hogy mit kell megrajzolnom. Az én legelső feladatom az volt, hogy idézzem fel magamban azt a gyermeket, aki egykor voltam hatodik-hetedik osztályos koromban, mi volt az, ami érdekelt, mi volt az, ami megfogott, ha kinyitottam egy tankönyvet. Ezen az optikán keresztül próbáltam megközelíteni a témát és olyan rajzokat készíteni a szöveg mellé, hogy a gyermekeket a könyv mellett tartsa. Időben ez milyen hosszú folyamat volt? Ez bő fél évet, de leginkább háromnegyed évet tartott. Nem volt folytonos a munka, de elég huzamosnak nevezhető, mert időközben egyeztetni kellett, ha Csíkban összeültünk a szerzőkkel. Olyankor mindenki elmondta a maga igényét, hogy mit szeretne és hogyan. Én mindig magammal vittem az addigi vázlatokat és rajzokat, és bemutattam. Általában sikert arattam a szerzői-szerkesztői társaságban. Valamelyik kolléga meg is jegyezte, hogy ezeken a munkákon látszik a szeretet, amellyel készítem, jól tetten érhető az affinitás, az empátia, amely egy-egy ilyen mű elkészültéhez szükséges. Külön feladat volt a képszövegek megírása is, amikor a teljes képi anyag elkészült – egész komoly feladatsort adott -, de szívesen végeztem ezt is, mert arra gondoltam, hogy a jó illusztrációhoz mellékelt megfelelő szöveg annyit nyom a latban, mint egy vagy másfél oldal a leckéből, mert a gyermeki szem először az illusztrációra tapad. Ha a képet megnézi, akkor biztosan a szöveget is elolvassa alatta, mert az csak egy rövid, egy megfelelően odahelyezett lényeges mondat. Győzködtem a szerzőket, akik ezt megértették, igyekeztünk a képek alatti szövegben plusz információkat adagolni, nem a történelmi személyiség nevét írtuk oda, hanem kerestünk róla egy-egy találó félmondatot, mert az rögzül a gyermek fejében. Részben, a terjedelmi korlátoknak megfelelően érvényesült is ez az elképzelés. Említetted, hogy visszaemlékeztél arra az időre, amikor magad is hatodik-hetedikes voltál. Viszont, ha megnézzük a könyvben az oldaltükröket, akkor feltűnik, hogy szerkezetében hasonlít a számítógép képernyőjén felbukkanó internetes tartalomhoz, olyan, mintha egy portált látogatnánk. Rovatokat, mögöttes tartalmakat és funkciókat vélünk felfedezni. Érzed ezt a kettőséget? Igen. Látom. Ezt már a számítógépes tördelőprogrammal dolgozó grafikus adta hozzá a szerkesztőbizottság beleegyezésével. Ez ma már elkerülhetetlen. Hogyha teljesen rám bízták volna a könyv előállítását, én kézzel írtam és rajzoltam volna mindent, mert én a Székely templomerődök című „kézi gyártású” könyvem óta ilyen vagyok, illetve olyan megszállott, hogy szeretem újra és újra átélni azt a kalandot. Egyébként megint lesz ilyen kalligrafikus betűkkel és saját rajzokkal megtöltött könyvem… Az természetes, hogy egy mai tankönyvön érződnie, látszania kell a modern szerkesztési módszereknek. Elég titokzatos könyv volt egy ideig ez a történelemkönyv. Többször bemutatták, de csak elektronikus változata volt meg pdf-formátumban. Most már kézbe vehető, és elkezdték az iskolákat is feltölteni. Hányadik „rendes” papírkönyv-bemutatónál tartotok? Az első Csíkszeredában volt. Nagyon meglepett az ünnepélyessége. Igen kellemes emlékeim vannak erről a könyvbemutatóról. Nagyon nagy volt az érdeklődés, meghatott a gyönyörűen éneklő kórus jelenléte, és szépek voltak a huszárok is. Aztán a háromszéki bemutató következett. Szentgyörgyön, a Gábor Áron teremben. Ez nem lepett meg, valami hasonlót vártam tőlük, hiszen a háromszékiekben, ha lehet így mondani, még erősebb a székely tudat és ezt alaposan ki is mutatják. Emlékezetesen jó volt látni, hogy az emberek még az állóhelyeket is mind elfoglalják, sokan be sem férnek az ajtón. Mit mondjak? Ez mind várakozás feletti volt. Lesznek még közönségtalálkozók a közeljövőben? Körvonalazódik egy marosszéki bemutató is. Nem ismerem még a dátumokat és a turné állomásait. Nagyon hiányolom viszont az udvarhelyi bemutatkozást. Gondolom, ezt csak akkor érdemes megtartani, ha van a kötetből annyi felszabadítható kereskedelmi példány, hogy kielégíthessük a vásárlói és olvasói igényeket. Lehet tudni, hogy A székelység története című alternatív tankönyvvel hány hatodikost és hetedikest „szereltek” fel? Nincsenek pontos információim. Úgy gondolom, hogy mostanra már elég sokan megkaphatták. Nagy adagokban nyomják, de én nem ismerem ezeket az adatokat. Egyébként alternatív tankönyv, tehát nem kötelező. Választható, bár ehhez fogható használható kötet több nincsen a piacon. És az az érzésem, hogy egyelőre nem is lesz. A helyi fogadtatásról csak jókat hallani. A többségi román sajtó, a bukaresti média azonban teljesen másképp beszél erről a munkáról. Te ezt érzékeled? Értelmiségi oldalról én még szakmai véleményt nem olvastam. Politikai véleményt viszont naponta hallok. Nagyon sajnálom, hogy ők nem örvendenek ennek. Valószínű, hogy előbb saját magukkal kellene elszámolniuk azzal kapcsolatosan, hogy még mindig művi, mesterségesen kreált történettudományt pártolnak. Ők olyan történelmet szeretnének a mi gyermekeinkkel megismertetni, hogy csak annyit tudjunk meg általa saját magunkról, amennyit ők szeretnének közölni. Sajnos, önmagukat is áltatják bizonyos megkövesedett ál-koncepciókkal és mítoszokkal. A székelység története című tankönyv bemutatásának állomásairól a közeljövőben még beszámolunk lapjaink hasábjain, illetve itt, a KultúrHonon is. A székelység története Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanács, Csíkszereda-Székelyudvarhely, 2012. 200×260 mm, 176 oldal, varrott-ragasztott. Készült Hargita Megye Tanácsa megbízásából. Írták: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József. Szerkesztették: Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt. Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János. A térképeket készítette: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka-Zita. Az előzéklapok térképei Tamás Sándor gyűjteményéből származnak. A “Filmajánló” összeállításában közreműködött: Szabó Károly. Lektorálta: Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja. Korrektúra: Kolumbán Zsuzsanna, P. Buzogány Árpád. ISBN 978-973-0-13074-4 A Gyöngyössy-család nem is székely, “csak” magyar! Kezdjük talán a családdal. Ti nem is vagytok székelyek, ti magyarok vagytok! Valóban. Ezt tisztázni kell! Anyai ágon székely vagyok, árvátfalvi és homoródszentmártoni gyökerekkel. Ezt tartom a fontosabb ágnak. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem sértem meg édesapámat, aki tulajdonképpen magyar, „bevándorló”, de van egy érdekessége a Gyöngyössy-familiának, mégpedig az, hogy átszármaztak ugyan Magyarországra, de kálnoki Gyöngyössynek írták, írják a nevüket, de ezt a családtörténeti vonatkozást én a mai napig sem tudtam kideríteni. Mi szerettél volna lenni eredetileg? Az én pályakezdésem az Egri csillagok elolvasásakor kezdődött. Legalább ötször olvastam el a regényt, de a regénnyel való legelső szembesüléskor körvonalazódott bennem egy kettősség: az egyik a történelem iránti érdeklődés, amit a regény óhatatlanul felkeltett, a másik pedig a puskapor-készítés izgalma. Gárdonyi szépen leírja, hogy milyen arányokban vegyítik. Én hatodikos koromban laboratóriumot állítottam fel, ahol olyan nagy sikerrel dolgoztam, hogy a vadonatúj kabátomat összeégettem, sőt fel is robbantam. A laborral együtt távoznom kellett a házból. Nem küldtek száműzetésbe, de ki kellett takarítanom az anyagokat a szobából. Egyformán hatott rám a vegyészet és a történelem iránti érdeklődés. Ez a két szakma életem során végigkísért, de azért a történelem hatása mindig erősebb volt, még annak ellenére is, hogy a civil szakmám szerint vegyészmérnök vagyok. Bukarestben végeztem a vegyészmérnöki karon. Ezen a szakterületen is voltak sikereim annak idején. Én utoljára a Roseal Rt.-nél dolgoztam a vegyész szakmában, grafit-, azaz műszén-égető kemencéket terveztünk és üzemeltettünk. Az is egy érdekes és izgalmas szakterület. A nyolcvanas években pedig a székelyudvarhelyi Matricagyár mérnöke voltam. A Pro-Print Könyvkiadónál megjelent (1999) Székely templomerődök című kötet az 1980-ban elkezdett felmérések és kutatások eredményeit összegzi Egyből hazakerültél, vagy előtte gyakornoki éveket kellett eltöltened a Regátban? Erdélybe jöhettem. Úgy gondolkodtam, hogy mindegy hová, de közel Udvarhelyhez. Kiskapusra kerültem az ottani „koromgyárba”. Egy évet és egy hetet húztam le a romániai vegyipar legsötétebb bugyrában, onnan 1981 őszén jöttem el. Ekkor már kiváló és élvonalbeli üzem volt a Matricagyár. Mérnökként dolgoztam, majd műhelyvezető lettem. Volt egy vargabetű a pályámban, 1989 nyarán átmentem a kórház laboratóriumába fővegyésznek. Onnan hívtak a Roseal Rt.-hez, amikor megalakult ez a magánvállalkozás, 1991-ben. Szóval voltak kanyarok az életemben, de mindig vigyáztam arra, hogy ne én legyek a vegyészmérnökök közt a legjobb történész, illetve ne legyek a történészként a legjobb vegyész. Igyekeztem szétválasztani ezt a kettős érdeklődést. A ’80-as évek közepén volt egy olyan időszak, amikor elég gyakran előfordultál történészek, múzeológusok és képzőművészek társaságában. Egy olyan pillanatra emlékszem, hogy mész lefelé a Kossuth Lajos utcán, a múzeum felé, a válladon van egy hatalmas bőrtáska, s az tele van jobbnál jobb rajzokkal. Többnyire vártemplomokról készült rajzok voltak. Építészekkel is tartottam a kapcsolatot, akiktől eltanultam az építészeti rajzolás, a műemlékfelmérés alapelemeit. Ebbe a szakmai körben valóban a Kossuth utcában „robbantam” be. Odamentem Murányi Jánoshoz, aki akkor muzeológusként dolgozott. Átnézte a rajzokat, s mindjárt hívta is Zepeczáner Jenőt, az akkori igazgatót, hogy felhívja rám a figyelmét. Igen elcsodálkoztak, hogy én miket „maszekolok” a szabadidőmben. A székelyföldi templomerődök felmérését, leírását és rajzolását választottad szűkebb szakterületként? Tulajdonképpen negyedikes koromban találkoztam először templomerőddel. Kacán csodálkoztam rá az ottani hatalmas templomra, amikor egy iskolai kirándulás során pár órát vesztegeltünk ott, mert kitörtem az autóbusz ablakát. Én voltam a tettes, de a gyönyörű erődtemplom képe rögzült bennem és feledtette a bűntudatomat. Az első rajz-kiállításom a Matricagyárban volt. Utána Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum akkori igazgatója vállalt fel egy másikat. Ez az egyre ridegebb és egyre sötétedő nyolcvanas évek derekán volt. Kiállítottam a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, majd Csíkszeredában az egyik bástyában, tehát a Csíki Székely Múzeumban. 1988-89-re már annyira megfagyott a légkör körülöttünk, hogy semmit nem lehetett kezdeményezni, de rendületlenül dolgoztam tovább, gyűjtöttem az anyagot, hiszen tudtam, hogy előbb-utóbb megváltozik a rendszer, s ebből munkából egy kiadható könyv lesz. A kilencvenes évek elején-közepén, amikor kinyílott a világ és mindenki kifelé ment az országból, te önkéntes emigrációba vonultál, kiköltöztél Homoródkeményfalvára. Nem egyből történt. Én is „világgá mentem” egy ideig, utazgattam, Közép- és Nyugat-Európában egyaránt, bepótoltam a lemaradásokat. Beleláttam úgy-ahogy a polgári, fejlett világba, de jelentkezett nálam valami atavisztikus visszavágyódás a vidék felé. Édesapám egyébként a mai napig elemezget engem, mert ő nem vágyott és ma sem vágyik falura, de bennem valami furcsa vágy működik. Én a városnak is szeretem bizonyos arcait, de a nyugalmat azért mindenekelőtt kedvelem. Ezért jobb számomra a vidéki lét. Itt mire fordítottad az energiáidat? Először munkahelyet teremtettem magamnak, magunknak, hogy lehessen élni. Ez volt a Czímeres kocsma, amely 2012. október 31-ig működött. Egy hete kényszerültem a bezárására. Lassan létrehoztam magam körül azt a helyet, olyan körülményeket teremtettem, ahol folytathatom azt, amit Udvarhelyen a második szenvedélyemként végeztem. Befejeztem a Székely templomerődök című könyvet. Először a kézzel írott változat hasonmás-kiadása jelent meg, aztán Pesten kiadták az úgynevezett teljes kiadást, képekkel, kiegészített rajzanyaggal és szöveggel. Amikor ez megtörtént, egy pillanatra megálltam és szétnéztem. Észrevettem, hogy érződik már az új idők hatása, egyre markánsabban jelentkeztek a feltörekvő, pontosabban a feljövő új régész-, történész-nemzedék tagjai. Ez nagy megelégedéssel töltött el. Arra gondoltam, hogy én a nyolcvanas években elvégeztem a magam feladatát, a folytatás immár a fiatalabb és jól képzett fiatalokra vár… Megtaláltam a helyem a faluban is. Láttam a gyönyörű kőházakat. Homoródkeményfalva azért is érdekes, mert a Nagy-Homoród mentének a legfelső, havaslaji települése, s bár itt szerényebbek voltak mindig a körülmények, nagyon sok szép porta maradt meg épségben. Kutattam, felmértem ezeket a házakat, úgyhogy mostanra elég jelentős anyagom gyűlt össze… Idestova két évtizede élsz a faluban. Milyen változásokat érzékelsz? Most nemcsak az épített, hanem a szellemi örökségre gondolok. Mi van az emberi lelkekben? Amikor ideköltöztünk és megvásároltunk egy 1873-ban épített nagy kőházat, akkor az itteni mester azt ajánlotta, hogy nyissunk egy hármas ikerablakot a két kicsi ablak helyén, vágjuk egybe a kettőt, hogy jöjjön be sok fény a lakásba. Egy ilyen beavatkozással tönkre lehet tenni az utca összképét! Mi nem tetettünk nagy, utcára néző ablakot –olyant eleget láttunk annak idején a blokkban, olyanon nézelődtünk kifelé –, de ezek „műtétek” még annak ellenére is megtörténtek Keméynfalván, hogy ott voltam és tanácsokat igyekeztem adni. Most nem beszélek az ennél sokkal durvább dolgokról, amikor teljesen idegen anyagokból, a környezettől elütő formájú és méretű lakásokat építenek, amelyeket én legszívesebben behúzatnék a város szélére. Az ilyen házaknak semmi keresnivalójuk nincsen a faluban… A vállalkozó szellem nem mozdult. A gazdaszellem sem. Amikor hazaköltöztünk – akár így is mondhatom, hiszen a feleségem innen származik –, én azt mondtam, hogy a falu meg fog telni emberekkel. Nemcsak ez a falu, hanem Udvarhelyszéken minden kisebb és félreeső települése úgyszintén, hiszen a sorvadó iparból szívesen visszatérnek majd az emberek. A faluról elszármazottak, illetve azok utódai azonban nem jöttek vissza. Többnyire mindenki túlélte a munkanélküliséget, vagy most is ügyeskedik valami tengő-lengő állapotban, külföldi munkával, valamivel foglalkozik, amiből bizonyos szinten meg tud élni. A visszatérésre számítottam! Erre komolyan alapoztam, de egyáltalán nem igazolódott be a számításom. Véget ért a kocsmárosi pályafutásod. Milyen civil tevékenységhez fogsz? Így van. Új polgári foglalkozásom lesz. A könyvkészítés, a rajzolás, a felmérés megmarad. Visszamész a városba?A vegyiparba? Nem. Nem fogok, úgy látszik, hogy nem kell visszamennem. A műemlékvédelem területén fogok megbízatást kapni, ami mégiscsak szívemhez közelálló munka. A távlatot nem látom, de a jelek továbblépésre és cselekvésre biztatnak. Itt. Keményfalván. Simó Márton Kulturhon.szhblog.ro 2012. november 30.Tankönyv, kézikönyv, segédanyag? Kapható A székelység története című könyv!A székelyföldi történészek által írt, az idén ősszel megjelent, illusztrációban gazdag kötetet tankönyvnek szánták. Miután a tanügyminisztérium középiskolai oktatásért felelős államtitkára számára szálka lett a szemben, a szerkesztőbizottság koordinátora, Ferencz S. Alpár azt nyilatkozta, hogy közoktatásjogi szempontból a kiadvány tulajdonképpen nem tankönyv, hanem a választható tantárgyak esetében, illetve szakköri tevékenységeken használható kézikönyv, segédanyag. Hogy micsoda valójában, bízzuk a szakemberekre! Nekünk a lényeg, hogy van, és hogy megvásárolható. „Egy tankönyv egy adott tudomány, tudományág, illetve egy tudományág részterületének a célzott korosztály (jelen esetben elsődlegesen a VI-VII. osztályos tanulók) értelmi szintjének megfelelő összefoglalója. Ebből következik, hogy szigorúan tudományos (mondjuk ki: akadémiai) alapokon kell állnia, a vitás kérdéseket is ebből a nézőpontból kell megközelítenie. Ugyanakkor, tekintve a célzott csoport életkori sajátosságait, egy székely történelem-tankönyvnek tartalmaznia kell azokat a hagyományokat, mondákat, mítoszokat, amelyeknek történeti hitele ugyan kétes, sőt egyértelműen cáfolható, de élnek a székelység emlékezetében... A székely történelemben (...) nem csupán a mítoszokat lehet szeretni. A székely történelem önmagában, puszta és cicomázatlan valóságában is szép, és büszkeséggel tölthet el valamennyi székelyt. Csodálatra méltó a székelységnek a keleti végek őrzésében tanúsított kiállása, a társadalmi jellegzetességei és közigazgatási önkormányzata védelmében vállalt áldozata, magyar nyelvének megőrzése, mégpedig tömbben – eltérően az Erdélyben élő többi magyar közösségtől. Büszke lehet a székely egyszerűségében is szép, méltóságot sugárzó népviseletére, egész népi kultúrájára, a házak előtt sorakozó, az európai műveltség és régen volt keleti kultúrák elemeit ötvöző gyönyörű faragott kapukra, ősrégi balladáira. És büszke lehet arra is, hogy az írásbeliség – az írni-olvasni tudás – népi rétegekben való korai elterjedése a Székelyföldön magasabb szintű volt, mint a magyar nyelvterület egyéb részein! Tankönyvünk ezekre is igyekszik felhívni a figyelmet” – áll a kötet előszavában. Az elmúlt időszakban a könyvet számos székelyföldi helyszínen bemutatták, és mindenhol hatalmas érdeklődés övezte, nemcsak a pedagógusok, szakemberek részéről, hanem a székelyek múltja iránt érdeklődő „civil" olvasók részéről is. A kötet végén egy fogalomtár és egy, a történelmit tájékozódást segítő időtáblázat is helyet kapott, amelyek lényegesen emelik annak értékét. Szerzők: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József; szerkesztői Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt; illusztrálta Gyöngyössy János. Kovács Csaba P. A székely történelem-oktatás terén mérföldkőnek számító kötet a Székely Termékek Webáruházában önköltségi áron, 23 lejért vásárolható meg. Erdély.ma 2013. február 15.Olvasási trendek a terjesztő szemszögébőlKereslet és kínálat viszonya a Gaudeamus könyvesbolt sikerkönyvei tükrében A világirodalmi művek közül Umberto Eco új regénye, A prágai temető vezeti a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt 2012-es eladási listáját, magyarországi szerzők viszonylatában különösen népszerű Ugron Zsolna, az erdélyi témákat feldolgozó köteteket illetően pedig favorit a Kincses erdélyi városok és a Kolozsvár épített kincsei. A gyermekeknek szóló kiadványokat tekintve továbbra is „egyeduralkodó” a Székelyföldi Legendárium, de sokan vásárolták például a Bogyó és Babóca-történeteket, valamint a Barni-sorozatot is. Mindez a Weghofer Erna által kérésünkre készített kimutatásból derül ki, amelynek apropóján keresletről és kínálatról, vásárlókról és trendekről beszélgettünk a könyvesbolt vezetőjével. Rámutatott: az erdélyi könyvpiac működésére jelentős mértékben rányomja a bélyegét, hogy a kiadók és a kereskedők között immár húsz éve nincs kommunikáció, rendszeres találkozás és eszmecsere nélkül pedig a terjesztők aligha tudnak hosszú távon tervezni. – A kereslet nagyon gyorsan változik, szinte hangulati, amivel sajnos a kínálat nem mindig tud lépést tartani. Az élet más területeihez hasonlóan a keresletre is rátelepedtek a trendek, összefonódva a hétköznapokkal: Oscar-díjkiosztó környékén például jelentős növekedés figyelhető meg az olyan könyvek eladása terén, amelyeket megfilmesítettek, függetlenül attól, hogy abban az évben vagy tíz évvel korábban készült-e el a film – magyarázza Weghofer Erna, hozzáfűzve: ugyanez Nobel-díjátadókor, vagy más fontos események kapcsán is érzékelhető. Megvannak persze a klasszikusok, amelyeket folyamatosan keresnek, írók és regények tekintetében egyaránt. Tavaly jelent meg A prágai temető című kötet, amely tapasztalataink szerint hozza az Umberto Eco regényekhez fűződő elvárásokat, az összesítés alapján pedig már a világirodalmi lista első helyén áll. A további favoritok ebben a kategóriában: Alef (Paulo Coelho), A Foucault-inga (Umberto Eco), A szürke ötven árnyalata (E. L. James), Lolita (Vladimir Nabokov). Magyarországi szerzők könyveinek mezőnyében örök klasszikus Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regénye (Ulpius-ház), akárcsak a Füves könyv (Márai Sándor, Helikon), a Piszkos Fred, a kapitány (Rejtő Jenő, Alexandra), a Sorsról és életről (Müller Péter, Alexandra), az Így szerettek ők (Nyáry Krisztián, Alexandra), a Semmi kis életek (Papp Sándor Zsigmond, Libri) és a Vesztegzár a Grand Hotelben (Rejtő Jenő, Alexandra). Kedvencek, trendek más kategóriákban is Elsősorban ajándékozás céljából, többnyire ünnepek – húsvét, karácsony, ballagás – táján veszik tömegesen az Erdélyről szóló könyveket, ilyenkor akár tízszeresére is megnövekedhet a vásárlások száma. Népszerű volt ebben a kategóriában tavaly a Kincses erdélyi városok (Bagyinszki Zoltán és Szász András, Tóth Könyvkereskedés), a Kolozsvár épített kincsei (Asztalos Lajos, Stúdium) és az Erdélyi várak (Csorba Csaba, Tóth Könyvkereskedés), de ugyanakkor az Isten segedelmével udvaromat megépítettem (Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt, Gutenberg Kiadó) című album iránt is jócskán érdeklődtek. Árukat tekintve olcsó, ám mutatós kiadványokat keresnek legtöbben, noha ez a két dolog ritkán jár együtt. Gyermekkönyvek mezőnyében a Székelyföldi Legendárium vezeti az eladási listát. – Azt hiszem, nagyon régóta ez az első olyan erdélyi kiadású gyerekkönyv, amiből tömegesen sikerült eladnunk. Ez a brandnek is köszönhető, s hogy foglalkoznak a termékkel, a terjesztőknek van marketingkoncepciójuk: nem pusztán egy kiadványról van szó, hiszen a székelyudvarhelyi Visus Kulturális Egyesület nagyszabású projektje társasjátékot, rajzfilmet és még sok mindent magába foglal, ez azért elég sokat nyom a latba – értékelte az üzletvezető. A Legendáriumot a Kolozsváros. Milyen város? című műemlék-pedagógiai füzet középkorral foglalkozó része követi, valamint Zágoni Balázs és Máté Angi kötetei (Barni könyve, Barniék tele, Ez egy susogó levél). – Körülbelül három éve jelent meg Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozata, nagy vitákat keltve az erdélyi és a magyarországi fórumokon. A könyvek sikere ennyi év után is éppen abban rejlik, hogy a bennük szereplő történetek rövidek, egyszerűek. A gyerekek azonosulni tudnak a hősökkel, ez volt a pro-érv, a kontra pedig, hogy éppen azért, mert egyszerűek, leszűkítik a fantáziavilágukat, nem késztetik őket gondolkodásra és kreativitásra – hangsúlyozza Weghofer Erna. Kérdés persze az is, hogy mire van inkább szükségük a mai gyermekeknek, az viszont nagyon is elgondolkodtató, hogy újabban több iskolában Harry Potter is kötelező háziolvasmány. S míg a gyerekkönyvek esetében előkelő helyen végzett a Bogyó és Babóca és a Magyar népmesék sorozat is, az ifjúsági irodalom palettáján A kis herceg (Antoine de Saint-Exupéry), a Családom és egyéb állatfajták (Gerald Durrell), A hobbit (J. R. R. Tolkien), valamint a Rosszcsont Peti (Francesca Simon) és az Egy ropi naplója (Jeff Kinney) sorozatok voltak népszerűek tavaly, de emellett például Jules Verne is „reneszánszát éli”. – Úgy tűnik, mintha az irreális, megmagyarázhatatlan jelenségek nem kellenének már az olvasóknak, sokkal inkább a valóságból vett dolgok iránt fogékonyak, az életszerű, mindennapi történetek iránt, amelyekkel a kamaszok azonosulni tudnak. Emellett persze a tömegpszichológia is nagymértékben érvényesül, legszívesebben olyan könyveket vesznek a kezükbe, amelyeket a kortársaik is forgatnak – fejti ki a Gaudeamus vezetője. Elmozdulás a felnőttek által keresett kötetek terén A felnőttek körében inkább Umberto Eco és Coelho regényei számítanak úgymond klasszikusnak. Ugrásszerűen megnőtt továbbá a praktikus könyvek kereslete: a szakácskönyvek mellett egyre többen érdeklődnek a szobanövények gondozásával, állattenyésztéssel foglalkozó szakkönyvek iránt. – A technikai fejlődés következményeként, gyakorlatilag azáltal, hogy a világ kinyílt előttünk, az érdeklődési körök is változtak, és nem föltétlenül a fajsúlyos dolgok irányába. Előtérbe kerültek a praktikusabb, mindennapi dolgokkal foglalkozó, jelentős kép- vagy médiaanyaggal rendelkező kiadványok, visszaszorultak viszont az adattárak, a lexikonok, amelyek tartalmát az internetről, naprakész adatbázisként bármikor fellelhetjük. Erdélyi viszonylatban hiányzik viszont a szórakoztató jellegű irodalom, időnként pedig olyan kötetek jelennek meg, amelyekkel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni, annyira szűk és speciális rétegeknek szólnak – árulja el, utalva ugyanakkor arra is: az erdélyi könyvkiadás távol áll attól, hogy a piaci elvek szerint működjön, ugyanis sok kiadvány sorsa inkább a pályázatoktól függ. Emiatt tervezni sem igazán tudnak a könyvesboltok. Hiányosságok, pótolnivalók – Különösen ad-hoc szakma a mienk, amelyben nagyon kell tudni rögtönözni és gyorsan dönteni, ismerve a vásárlói kört és a cég képességeit. Jelen pillanatban az a legnagyobb probléma, hogy nincs kapcsolat a könyvkiadók és a kereskedők között. 1989 előtt évente összegyűltek ezek az emberek, és egy kétnapos konferencián tárgyalhatták meg a szakma ügyes-bajos dolgait. Ilyesmi lassan húsz éve nem létezik, holott nagy szükség lenne rá – mondja Weghofer Erna. Úgy véli, napjainkban, amikor Kolozsváron három-négy esemény zajlik párhuzamosan, egy-egy „sima” könyvbemutatóra már nagyon nehéz becsalogatni az embereket, éppen ezért egyfajta többletet kell kínálni, ha meg szeretnénk szólítani őket: a szülőknek szóló pedagógiai könyv bemutatóján például a gyermekekre is gondolni kell, akik közben különböző tevékenységekbe kapcsolódhatnak be. Hiszen van erre igény, akárcsak a könyvkiadás területén: időnként nem árt például, ha mesecédé is társul a gyermekkönyv mellé. FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár), 2013. március 18.Rossz fordítás vezetett a székelység történetéről szóló könyvet ért kritikáhozA román szakemberek nem férhetnek hozzá korrekt fordításban a székelység történetét bemutató kézikönyvhöz, ez lehet az oka az általuk megfogalmazott bírálatoknak – véli Orbán Zsolt, A székelység története című kézikönyv társszerzője. A csíkszeredai történész cáfolta a könyvet ért kritikákat, miszerint a kiadvány románellenes lenne. Elmondta, ebben a románok nincsenek a székelyek szolgáiként feltüntetve, ellenben szerepel benne a jobbágy kifejezés, de nemcsak a románok voltak jobbágyok, hanem a kiváltságaikat elveszített székelyek és magyarok is, az erdélyi népesség 90 százaléka. „Az én őseim is jobbágyok voltak” – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek Orbán Zsolt. Elmondta, ezen a téren mindig lesznek nézeteltérések a történészek között. Úgy vélte, „nagyszerű ötlet” lenne, ha román és magyar történészek közösen írnák meg Erdély történetét. Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő úgy vélte, szükség volna egy kompetens hatóság véleményére a könyvről, amely kimondja, lehet-e segédanyagként használni az iskolákban. Borboly Csaba tanácselnök úgy vélte, minden, a könyvvel kapcsolatos botrány csak növeli az eladott példányok számát, ellenben ő is hangsúlyozta: jó lenne, ha román és magyar szakemberek együtt írnának könyvet a közös történelemről. Az elmúlt napokban több román történész bírálta A székelység története című kézikönyv tartalmát. Az Adevărul Ioan Aurel Pop történészt, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorát, a Román Tudományos Akadémia tagját idézte, aki szerint március végén az akadémia napirendre tűzheti a könyv megvitatását. Annak tartalmáról Marius Diaconescu történész közölt cikket a Historia román történelmi szakfolyóiratban, melyet átvett az Adevărul is. Ebben főként azt kifogásolta, hogy a kézikönyv úgy mutatja be a székelyföldi románokat, mint a székelyek szolgáit. Az Adevărul által megszólaltatott Eugen Simion, az akadémia volt elnöke is úgy vélte, a testületnek foglalkoznia kell a könyvvel. Krónika (Kolozsvár), 2013. március 25.Túl kell lépni a közhelyekre és sztereotip képsorokra épülő múltképzés elvén a történelem oktatásbanBeszélgetés Orbán Zsolt történésszel, A Székelyföld története egyik társszerzőjével (Orbán Zsolt: Tudatosítani kell a diákokban, hogy a történelem nem egy örök és állandó valóság tükre, hanem szakadatlan interpretáció, a megtörtént múlt eseményeinek a jelen szempontjai szerinti rekonstrukciója) „A magyarságról alkotott képet egy alaptéma határozza meg: az erdélyi románok évszázados sikertelen harca a többségében magyar politikai vezetéssel szemben, ezáltal nem hinném, hogy túl pozitív kép alakulhat ki a magyar népről” – vélekedik Orbán Zsolt, akinek szintén feltettük a kérdést: a jelenlegi tankönyvek alapján milyen képet alkothatnak a másik nemzetről, annak történelméről a magyar, illetve a román fiatalok. Hozzátette ugyanakkor: az egymás mellett élő nemzetek esetében a „szomszédról”, a „másikról” kialakuló képet a történelmi tudás is befolyásolja, de nem a kizárólagos alakítója. – A jelenleg érvényben lévő tanterv szerint román történelmet általános iskolában a 8. osztályban és középiskolában a 12. osztályban tanulnak a diákok. A 12. osztályos történelem hivatalosan már nem A románok történelme nevet viseli, ennek ellenére a tananyag döntő többsége megismétli a 8. osztályban tanultakat, csak ezúttal nem időrendi sorrendet követve, hanem a tananyag moduláris elrendezést kap. A tankönyvek közül egy-egy van lefordítva magyar nyelvre, így a magyar anyanyelvű diákok kizárólag ezeket használják, a román anyanyelvűek esetében a tanárra és diákra van bízva, hogy a több lehetséges tankönyv közül melyiket választják. A 8. osztályos tankönyv elnevezése A románok történelme s nem Románia történelme. Ez a kifejezés természetesen etnocentrikus, ezáltal majdnem kizárólag a román nép történetét mutatja be. A mintegy 170 oldalas tankönyvben összesen három lecke van amely címében utal a magyarságra vagy Erdélyre. A magyarságról alkotott képet egy alaptéma határozza meg: az erdélyi románok évszázados sikertelen harca a többségében magyar politikai vezetéssel szemben, ezáltal nem hinném, hogy túl pozitív kép alakulhat ki a magyar népről. A 12. osztályban használt tankönyv esetében sem sokkal másabb a helyzet. A magyarok csak említésszerűen jelennek meg, ezáltal hiányos és csupán egy-két téma által bemutatott magyarságképe alakulhat ki a románajkú diáknak. A magyar diák természetesen előnyben van, hiszen háromféle történelmet is tanul, az egyetemes és román történelem mellett 6–7. osztályban találkozik A romániai magyar kisebbség történelme és hagyományai elnevezésű tantárggyal is. Tehát alkalma van jobban megismerni a térség történelmi múltját. Természetesen az egymás mellett élő nemzetek esetében a „szomszédról”, a „másikról” kialakuló képet a történelmi tudás is befolyásolja, de nem a kizárólagos alakítója. A három könyv természetesen kiegészíti, teljesebbé teszi például az erdélyi történelemről alkotott képet. Amint említettem A románok történelme a román nemzet szempontjából és a román történetírás eredményeire hagyatkozva mutatja be saját múltját, ahol érintőlegesen megjelennek magyarok, székelyek, esetleg szászok és zsidók is. A kisebbségtörténeti tankönyv az erdélyi magyarság történetét taglalja, természetesen évszázadokig a magyarországi történések környezetébe és 1918 után a romániai viszonyok közé ágyazva. A székelység története része a magyar és azon belül az erdélyi történelemnek, viszont a székelység sajátosságaira, a székely múlt részletesebb tanulmányozására nincs lehetőség a többi tanórák alatt. Ma, amikor az egyetemesebb identitásformák mellett felértékelődtek a helyi, regionális azonosságtudat különféle változatai, úgy gondolom, hogy a kellő tájékozódáshoz, önismerethez szükséges a hely története mellett, regionális földrajzzal, néprajzzal, akár irodalommal is foglalkozni. Sokban közös a székelység történelme és kultúrája akár más hasonló utat bejáró népével és térségével, ugyanakkor számos olyan eleme van, amely csak a székelyek esetében található meg. Véleményem szerint egyes történelmi tájegységek múltját vagy sajátosságait bemutató tantárgyakat választható lehetőségként fel kell kínálni a diákoknak, a döntés végső soron az övék lesz. Nem hinném, hogy ártana a bukovinai, bánsági, olténiai vagy dobrudzsai diáknak, ha szűkebb régiója történetét jobban megismerheti. Természetesen a közép-kelet-európai történetírások egyes témákra adott értelmezései között léteznek eltérések, nem mindent sikerült közös alapokra helyezni. A különböző látásmódok, sokféle perspektívák lehetősége mindig is a történelem sajátja volt. Teljességgel érthető, hogy a „nemzeti szemüvegen” keresztül bemutatott történelmek időnként ellentétes véleményeket is tartalmaznak. Leegyszerűsítve: ami egy nemzet számára beteljesült vágy, történelme csúcspontja, az egyik másik nemzet számára lehet összeomlás, tragédia. A legfontosabb dolog, hogy nemzettörténetek esetében se a dilettáns megközelítés, a közhelyekre és sztereotip képsorokra épülő múltképzés szőjje át a múltat, hanem a történelemtudomány bevett módszereivel kell feltárni és leírni az eseményeket. A mindent fekete-fehérben láttató, bűnbako(ka)t kereső, mindenre külső magyarázatot ráerőszakoló, a nemzetet majdnem mindig felmentő és áldozatként vagy hősként bemutató szemléletmód káros. Egy igazi történeti mű multiperspektivikus, szemlélete kontroverzív jellegű. Tudatosítani kell a diákokban, hogy a történelem nem egy örök és állandó valóság tükre, hanem szakadatlan interpretáció, a megtörtént múlt eseményeinek a jelen szempontjai szerinti rekonstrukciója. Sokféle és ellentétes véleményeket tükröző forrást kell elemezniük ahhoz, hogy mind emocionális, mind kognitív szinten biztonságosan tudják feldolgozni a „mi és ők” „kisebbség és többség” történeti problémáját. Egy tankönyv szerepe, feladata semmiképpen nem lehet az, hogy nem bizonyított – legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint – állításokra építse fel egy nemzet múltját. A nemzettörténet megírása mindig érzékenyebb, mivel a közösségi mentalitásba jól beleivódott mítoszokat, esetleges téveszméket is kezelnie kell, anélkül, hogy sértő vagy bántó lenne. A nemzeti múltat a maga nagyszerűségével és hibáival együtt vállalni kell. A székely történelem esetében szerzőtársaimmal együtt igyekeztünk a tudományosság és történeti hűség kritériumait mindvégig szem előtt tartani. Véleményem szerint minden történész – ha annak nevezi magát – a lehető legjobb tudása szerint a szakma iránti alázattal közelíti meg az egyes témákat és a tudományos elvárásoknak megfelelően írja le azokat – magyarázza Orbán Zsolt. Ami a székelység történetét illeti, a történész kifejti: a kötetben egyáltalán nem volt szándék az ellenségképzés. – Kizárólag a székelység múltjával foglalkoztunk, de természetesen egy népcsoport történetét nem ragadhatjuk ki abból a környezetből, ahol él(t). Így, amikor szükséges volt, a szerzőtársak igyekeztek morzsányi adalékkal szolgálni más népek történéseiből is. Gondolom, mégsem lehet például azt „elhallgatni”, hogy Ausztria–Magyarország és Románia nem azonos táborban harcoltak az első világháborúban és alapvető érdekeik a háború végeztével sem egyeztek – fogalmazott. Kérdésünkre, hogy az 1989 előtti tankönyvekhez képest mennyire sikerült szakmailag elfogadhatóbb történelemkönyveket a diákok elé tenni, a történész úgy vélte, jelentős változás észlelhető. – Az 1990-es évek első felében voltam középiskolás, akkor a román történelmet két évig tanították, két hatalmas, mindent kimerítő, nehézkes szövegű, mítoszokkal telített és grafikailag is gyengén kivitelezett kötetből. A Marga-féle reform hozta el az első változást, bizonyára sokan emlékeznek még egyik-másik történelemkönyv körül kialakult vitára. Azóta is több kisebb változás következett be. A román múlt nagy nemzeti hősként feltüntetett vezérei eléggé elkoptak és a hangsúly az elmúlt mintegy másfél évszázad történéseire tevődött (Románia születésének környezetétől egészen az 1989-es rendszerváltás utáni évek eseményeit is felölelő időszakról van szó). Ezen események kapcsán is vannak érdemi változások, mint például Ion Antonescu holokausztban játszott szerepének megítélése, átértékelése. Mindenképp elmondható, hogy a jelenleg használt román történelemtankönyvek szellősebbek, emészthetőbbek és tudományosabb alapokra helyezettek mint a két évtizeddel ezelőttiek. A román történetírás jelentős megújulási folyamaton ment keresztül. A nacionalista és/vagy kommunista szemléleten felnőtt nemzedék lényegesen háttérbe szorult és egy fiatalabb, gyakran nyugati egyetemeken is megfordult, nyelveket ismerő történészgeneráció kezdte „átvenni a hatalmat”. Természetesen a jelenség szakmai konferenciákon elhangzott előadásokban, szakkönyvekben sokkal inkább jelen van. Ez érthető folyamat, hiszen mindig később történik meg a tudományos eredmények, újdonságok, újszerű értelmezések, szemléletek lecsapódása a tankönyv szintjére. A hosszú évtizedeken keresztül táplált mítoszok lebontása, új megvilágításba helyezése amúgy is egy időigényes folyamat, de számos jel arra mutat, hogy a tudományosság előtérbe kerülhet – összegzett a történész. „Ami egy nemzet számára beteljesült vágy, történelme csúcspontja, az egyik másik nemzet számára lehet összeomlás, tragédia. A legfontosabb dolog, hogy nemzettörténetek esetében se a dilettáns megközelítés, a közhelyekre és sztereotip képsorokra épülő múltképzés szöjje át a múltat, hanem a történelemtudomány bevett módszereivel kell feltárni és leírni az eseményeket.”. ZAY ÉVA Szabadság (Kolozsvár), 2013. március 26.Inkább a negatív eseményekre, ellentétekre tevődik a hangsúlyTörténészekkel készített interjúsorozatunkban elsősorban arra a kérdésre szerettünk volna választ kapni, mennyire elfogultak a történelemoktatásban jelenleg használt különböző típusú tankönyvek, az iskolában elsajátított ismeretek mennyire befolyásolják a magyar, illetve a román fiataloknak a másik nemzetről alkotott képét. Korábbi lapszámainkban Rüsz-Fogarasi Enikő egyetemi docenssel, Novák Csaba és Orbán Zsolt történészekkel, a székelység történetéről szóló kézikönyv társszerzőivel közöltünk interjút. Az alábbiakban további véleményeket olvashatnak ebben a témában. „A székelység történetéről szóló tankönyvben nem tapasztalható az Erdélyben élő egyik népcsoport elleni uszítás sem, a tényközlés szintjén mozog a narratíva, az érzelmek nyílt kifejezését kerülve. A tankönyv elsősorban a székelységre és a magyarságra koncentrál, így a környező népekkel való interakciók a háttérbe szorulnak, ez azonban a felvállalt nemzeti történetírás hagyományába beleillik. Ha módosításra kerül a tankönyv, annak nem a románság elleni uszítás az oka, ilyet én nem találtam az elolvasott fejezetben. Az lenne a cél, hogy a székelységről is teljesebb kép bontakozzék ki egy szélesebb, erdélyi, vagy kelet-közép-európai összefüggésbe ágyazva. Két rövidebb megjegyzés: bár a dualizmus és a két háború közötti fejezet is beleillik a tárgyilagos tényközlés kategóriájába, az első világháború kapcsán szükséges volna a románság nehezedő helyzetének tárgyalása, mert ez megmagyarázná a román hadsereg ellenséges fellépését a Székelyföldön, illetve az Erdélyből elhurcolt magyarok szenvedéseit is. A tankönyv megáll 1916-nál, holott a visszafoglalás után, 1916–1918 között a Magyarországon maradt román elitre, pl. a papságra nehéz sors várt, a románok gyanússá váltak, az egyes falvak románjait igazoló eljárásnak vetették alá, ami sok sérelmet és magyarellenességet szült. A felhalmozódott román sérelmek bemutatása magyarázná a radikalizálódó román Erdély-politikát is 1918–1920 között. A tankönyv a ’20-as, ’30-as éveket a románosítás időszakaként említi, de erre forrásként a korabeli románok által is vitatott objektivitású 1930-as cenzust hozza, valószínűleg a magyar és német gazdasági és demográfiai pozíciók megőrzése nagyobb mértékű volt, mint amilyennek a cenzus beállítja.” (Rigó Máté, történész, doktorandusz az Amerikai Egyesült Államokban) „A székelység történetét feldolgozó alternatív tankönyv ellen indított sajtótámadások egyértelműen jogtalannak tekinthetőek. A román sajtó ellenszenve, elsősorban a tankönyv történeti és pedagógiai értelemben vett korszerűsége miatt indokolatlan. A szerzők által kitűzött célok egyike a székely történelem objektív, azaz nemzeti mitológiáktól mentes bemutatása volt. A szerzők másik célja a korszerű pedagógiai elvek figyelembe vétele, illetve gyakorlatba ültetése volt. Ennek során igyekeztek olyan tankönyvet írni, amely a VI. és VII. osztályos diákok részéről is felkelti az érdeklődést a székelység múltja iránt, hiszen az érdeklődés felkeltése megkerülhetetlen tényező az oktatás során. Véleményem szerint a 2012-ben kiadott székelységtörténeti tankönyv által megfogalmazott célok iránymutatóak, vállalhatóak és követhetőek a romániai történelemtankönyv-kiadás számára. Ez nem azt jelenti, hogy a székelységtörténeti tankönyv hibátlan és tökéletes (hiszen ez egyáltalán nem igaz), hanem azt, hogy a romániai viszonyokat figyelembe véve, jelen körülmények között a legjobb történelmi tárgyú tankönyvnek tekinthető mind a küllem, az objektivitás, mind a pedagógiai elvek tekintetében. A tankönyvvel szemben megfogalmazható negatív kritika közül e helyen talán a talán túlságosan erőteljesen is jelenlévő militáns szemléletet emelném ki, amely hangsúlyosan háttérbe szorítja a székely történelem kulturális, gazdasági és társadalmi aspektusait. Orbán Dezső egyik Imreh Istvánnak címzett levelében a szóban forgó témával kapcsolatban felteszi azt az általa meg is válaszolt kérdést, mely szerint „[...] a székelységnek, mint katonanépnek milyen történelme lehet, ha nem hadi?” Véleményem szerint a hadtörténet a székely történelem esetében – éppen úgy, mint más népek történelmének az esetében is – csupán egy szegmense a történelmi múltnak, még akkor is, ha jelentősége kiemelkedő fontossággal bír. (Both Noémi Zsuzsanna, többszörös TDK-díjas mesteris hallgató, a BBTE Történelem-Filozófia karának Jelenkor és Nemzetközi kapcsolatok képzésén) „Egyéni és tanári véleményem az, hogy a használatban levő történelemtankönyvek, sem román nyelven, sem magyar nyelven (túlságosan hű fordításuk miatt) nem teszik lehetővé azt, hogy a 12 osztály elvégzése után a magyar vagy a román tanuló egy átfogó, valós képet tudjon kialakítani a másik nemzetről és annak a történelméről. Ennek több oka is van: nincs pontosan bemutatva a magyar vagy román nép történelmi szerepe, sok a buktató, a hamis információ, nem egyeznek meg az általunk ismert és a román történészek által használt adatok, több esetben az egyik nép történelmi múltja ellentétbe kerül a másik nép múltjával. A magyarok és románok szemszögéből a hangsúly inkább a negatív eseményekre, ellentétekre tevődik, és nem a közös történelmi múlt és értékek kiemelésére. Az órákon az események értékelésében, a tankönyvek hamis információi mellett, a tanár egyéni felfogása, előadása, magyarázata, álláspontja is befolyásolhatja a másik nemzetről kialakított képet. Ezért volna szükség szerintem egy politikamentes, egyéni és közösségi érdekeket mellőző, a valós történelmi múltra támaszkodó történelemoktatásra, és ennek megfelelő történelemkönyvekre. Sajnos egy bizonyos, mindkét népet érintő esemény értékelésekor nemzeti öntudatunk, sőt gyakran pártállásunk szerint fogalmazzuk meg az értékelést, írjuk meg a könyveinket. így a diákban az a kép alakulhat ki, hogy csak az én népem, közösségem történelme értékes és nem a másiké. Én személyesen arra törekszem, hogy a tankönyvekből csak az igazán valós, helyes és hasznos információkat vegyem ki, és mindkét nép történelmi értékeit emeljem ki, megmagyarázva, hogy minden népnek van értékes történelme, úgy ahogy minden nép történelmében vannak talán értéktelen, de megtörtént és a jelenkor által rossz irányba felhasznált események. Úgy gondolom, hogy csak a valós, értékes és hasznos, igazi történelem segítheti elő azt, hogy a másik népről kialakított képünk megfeleljen a valóságnak. Tagja vagyok egy könyvszerkesztő bizottságnak, amelynek az a feladata, hogy a románokkal megismertesse a Románia területén élő kisebbségek történelmi múltját, értékeit, személyiségeit, és úgy gondolom, hogy ez által is közelebb kerülhetünk majd ahhoz, hogy tankönyveink üzenete azonos legyen, és nem az ellenségképet, hanem az együttműködést, a közös múlt értékeit hasznosítsák. 1989 után sok minden megváltozott, jó és rossz irányban egyaránt. És ez tapasztalható a történelemkönyvek írása terén is. Sikerült átszabni a történelemkurrikulumot, de talán nem eléggé. Egyre kevesebb hely jut a XX. századi romániai történelemnek, túlságosan európai ízű történelmet tanítunk, elfelejtjük az emberiség számára fontos ókori történelem értékeinek megfelelő ismertetését, és egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk talán olyan eseményekre, amelyek fontosak, de nem meghatározóak. A szakmaiság jelen van, beszélhetünk egy fejlődési folyamatról, tudományosságról is, de talán azt mondanám, hogy ezzel még az elején tartunk. Csak akkor lesz majd igazi fejlődés, szakmaiság és tudományosság, ha megértjük, hogy a történelem nem egy egyéné, nem egy nemzeté, hanem mindannyiunk értéke, és annak ismerete mindannyiunk előrehaladását segítheti. A román és a magyar nyelvű tankönyvek szerzői, azokat a kritériumokat követik, amelyeket a minisztériumi kurrikulum bizottság határoz meg. Egy tankönyv csak akkor fogadható el, ha megfelel ezen kritériumoknak. És sajnos ezen kritériumok egyike a nemzeti történelem által védeni a nemzeti eszmét, a valós vagy valótlan, de nemzeti szempontból hasznos információk kiemelése. Ezt nem mindig nyíltan fogalmazzák meg, de sajnos a tankönyvek sorai között ott van, olvasható ez a trend is. És ez a szakmaiság, a tudományosság rovására is megy. A magyar fordítások sem mentesek ettől, mert a tükörfordítás igénye nem teszi lehetővé a tudományos alapokra helyezett valós múlt ismertetését. Ezért van szükség magyarok által megírt, szakmailag és tudományosság szempontjából megfelelő, ellenségképtől és hamis információktól mentes tankönyvekre, amelyek a román nyelvű tankönyvekhez hasonlóan használhatóak legyenek. (Farkas Ferenc igazgató, Kézdivásárhely, Református Kollégium) Szabadság (Kolozsvár), 2013. december 2.A romániai magyar nyelvű történelem tankönyvekrőlA Babeş -Bolyai Tudományegyetem, a Magyar Történeti Intézet- KAB Történettudományi Szakbizottsága „A romániai magyar nyelvű történelem tankönyvek főbb problémái – címmel kerek-asztal megbeszélést szervezett. Helyszín: a Francisc Pall terem. A moderátor szerepét dr. Rüsz- Fogarasi Enikő docens, a BBTE Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese töltötte be. A 19 meghívott egyetemi és középiskolás tanár több órán keresztül megbeszélte: A „székely tankönyv” és egy új magyar kisebbség története tankönyv, valamint a magyar nyelvű történelmi atlaszok szükségességének kérdését. A találkozónak az volt a célja, hogy a tenni akaró és jó képességű történelem tanárokat bevonja abba a kollektívába, amely fel tudja vállalni a tankönyvírással járó nehézségek leküzdését és meg is, tudja írni. Ugyanakkor képviseljen egy olyan gondolkodást, mely képes olyan történelmi üzenetet megfogalmazni, melyet ez esetben az VI.- VII. osztályosok megértenek, és érdeklődést mutatnak a tankönyv iránt. Ami nem kis feladat. Mert nem csak a puszta tények, felsorolásáról lenne szó, hanem egy olyan gondolkodás kialakulásáról is, mely bizonyos területeken, ha rendelkezel ezzel az ismerettel, akkor számodra is értékes. A tankönyvet az országban élő és tanulni vágyók is szellemi haszonnal forgatnák. Maga a beszélgetés, egészen a frusztrációk felszínre törésével együtt, nagyon építő jellegű volt. A tankönyveket egy ember nem tudja megírni. Olyan csoportban kell dolgozni, amely pontosan eleget tud tenni a tankönyvkiadás feltételeinek. Ugyanakkor olyan tankönyvet kell szerkeszteni, hogy a tanulók kedvvel vegyék kezükbe a könyvet, mert mind formában, mind tartalomban olyan nyelvezettel, küllemmel, szól hozzájuk, mely „megfogja” őket és az érdeklődésüket kiváltja. A Babeş- Bolyai Tudományegyetem célja az volt, hogy partnert lássanak bennük a tanárok, kérjék ki a szakvéleményüket, és vitassák meg a tankönyvek tudományos tartalmát és mondanivalóját. Keressék meg őket akkor, amikor az új kutatási eredményekre kíváncsiak. Mert azért bizonyítottan lépést tartanak a tudomány egyre gyorsabban haladó iramával, amelyről lemaradni nem lenne ildomos, akkor, amikor erre meg van az egyetemi infrastruktúra. Ami nagy eredmény. Most már sok múlik mindazokon, akik a tanügyi rendszerben tevékenykednek. Ők azok, akik a jövő nemzedékének gondolkodását modellálják. Ezért nem mindegy, milyen anyagiakat fordít az állam az oktatás számára. Az sem mindegy, a kisebbségi oktatásra mennyi jut, melyek a prioritások. A kerek-asztal beszélgetés során néhány javaslat fogalmazódott meg, miszerint hasznos lenne egy tankönyvelbíráló bizottság létrehozása, rendes lektorálás és nyilvános vita minden tankönyv kiadása előtt. Rendkívül fontos volt A SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE című kézikönyv és tankönyv bemutatása, mely az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára készült, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Hargita Megye Tanácsa és Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából. A nagy formátumú (20x26cm) 176 oldalas könyv szerzői Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József. Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János. A térképeket készítették: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka- Zita. Az igen értékes könyv előszavából idéznék egy gondolatsort: „… a szerzők, noha természetesen ismerik a világtörténelem korszakolását, úgy döntöttek, a székelység történetének határköveit a székely rendi társadalom sajátos fejlődése függvényében helyezik el. Ennek megfelelően azok a társadalmi folyamatok és állapotok, amelyek a székelyek végleges letelepedéstől fogva érvényesültek a székely közösség soraiban, a nagy törést 1562-ben, a székely szabadságjogok kíméletlen korlátozásának évében szenvedték el. Következésképpen ezt tekintettük a korszakokat elválasztó időhatárnak. Másik fontos határkő 1848, amikor a székelység önként mondott le rendi kiváltságairól.” A szerzők figyelembe vették a diákok életkori sajátosságait. A könyv hátsó lapján olvasható a szerzők sajátos szempontja, amelyet szerintük egy székely történelemkönyvnél figyelembe kell, venni: „ …egy székely történelemtankönyvnek tartalmaznia kell azokat a hagyományokat, mondákat, mítoszokat, amelyeknek történeti hitele ugyan kétes, sőt olykor egyértelműen cáfolható, de élnek a székelység emlékezetében.” A Székelység története című kézikönyv és tankönyv 6 fejezet 22 leckéjében mutatja be a Székelyföld és a székely társadalom történetét. „A leckék végén található irodalmi fogódzó nem bibliográfia, hanem szépirodalmi ajánlás az illető korszak jobb megismerésére… És természetesen vannak olyan alkotások, melyek a szépirodalom eszközeivel keltik többé-kevésbé hitelesen életre egy-egy kor hangulatát. A korhangulat felidézése a célja a filmajánlónak is.” Időtáblázat és a Fogalomtár gazdagítja, pontosítja a diákok történelmi ismeretét. A kötet gazdag illusztrációs anyaggal rendelkezik. Esztétikai kivitelezése figyelemre méltó. Nem lenne érdektelen a történelem tanárok számára módszertani útmutató füzetet is összeállítani a kisebbségi történelem-tanítással kapcsolatban. Szerintem megszületett egy olyan kiadvány, melyet nem csak a „gyermek” tanuló, hanem saját önazonosságunk szempontjából is érdemes elolvasni, mint a hajdani Kincses Kalendáriumokat. Csomafáy Ferenc erdon.ro 2014. október 17.Erőltetett ünnepeltetésVelünk ünnepeltetik magukat – ezt szentesíti a Mircea Duşa védelmi miniszter által beterjesztett, a képviselőház által megszavazott jogszabály, amely kimondja: a megyeszékhelyek önkormányzatai minden december elsején kötelesek a többi állami intézménnyel közösen ünnepségeket szervezni. És ha ez még nem volna elég, a jogszabály arról is rendelkezik, hogy minden városban az 1918. december 1. nevet kell viselnie egy fő útvonalnak. A magyar polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, iskolásoknak (higgyük el, majd őket is kirendelik a rendezvényekre), szóval a romániai magyarságnak azt a napot kell megünnepelniük, amelyről néhány dolgot mindenképp érdemes tudni. Erről tavaly átfogó írást közölt a Csíki Hírlap Orbán Zsolt történész tollából. Nos, 1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok a gyulafehérvári nemzetgyűlést, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánság és Máramaros csatlakozzon a Román Királysághoz. Arról is szólni kell, hogy a magyar kormány nemcsak hogy nem gördített akadályokat a szervezés elé, hanem a kormány rendeletére a Magyar Államvasutak ingyen vonatokat biztosított a Gyulafehérvárra igyekvők számára. A népgyűlés önmagában csak szimbolikus jelentőséggel bírt, nemzetközi szempontból különösebb következménnyel nem járt, ahogyan ezt a gyűlés után Stéphen Pichon francia külügyminiszter is leszögezte. Lépjünk tovább és nézzük meg, hogy az ott elfogadott nyilatkozatban a nemzetiségekre vonatkozóan mik állnak: „III. Az új román állam megalakításának alapelveiként a nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép ... saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviselőeti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.” Azt már mindannyian tudjuk, hogy Nagy-Románia megalakult, kétmilliónyi magyar lett egyik napról a másikra egy új ország állampolgára, a gyulafehérvári ígéretek pedig elszálltak. Ha a Gyulafehérváron elhangzott ígéreteket betartották volna, akkor most egy olyan közösséget – is – érintene a Hargita megyei Dușa fejéből kipattant jogszabály, amely saját nyelvét, azaz a magyart használhatja a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban. Ezzel szemben románul igényeljük a fűtéstámogatást, románul védjük igazunkat a bíróságon, a törvényszéken, románul beszélünk a rendőrrel. El kellene fogadni, hogy Romániában 1918. december 1-je nem mindenki számára jelent felhőtlen boldogságot. A koszovói szerbek számára is gyásznap marad 2008. február 17., mivel attól a naptól egy új ország, Koszovó polgárai lettek. A Krím-félszigeten élő ukránok is egyik napról a másikra kerültek olyan helyzetbe, amely alapjaiban borította fel életüket. Ami egyik nép számára öröm, az egy másik számára lehet bánat, az igazán európai nemzetek viszont felnőttek arra a szintre, hogy tekintettel legyenek állampolgártársaikra. A tiszteletet nem kierőltetni, hanem kiérdemelni kell. Kelet-Európában ez még várat magára. Kozán István Székelyhon.ro 2014. október 23.Főhajtás a forradalmárok emléke előttNagy számban jelentek meg a csíkszeredaiak csütörtök délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál, hogy megemlékezzenek a szabadságharc áldozatairól és hőseiről. A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az '56-os Vitézi Rend, és az '56-os Bajtársi Társaság nevében Kelemen Csongor köszöntötte. A szónok a forradalom kapcsán rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa azt a forradalmat, ami a lelkéhez, eszmeiségéhez méltó lett volna, megállították a segítséget, és végignézték, ahogy ez a kis nemzet elvérzett, és a megtorlást is, ami azt követte. Hozzátette, az emlékezés jó alkalom arra, hogy az unokák, dédunokák generációja is tudomást szerezzen egy olyan forradalomról, amely a magyarság értékét, szabadságszomját tudja bemutatni. Nagy Benedek volt politikai elítélt azt mondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az kétszázezer ember, aki örökre elhagyta az országot, és az, ahogy az itthon maradó nagy többséget kényszerítették arra, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat, és annak résztvevőit. Szilágyi Árpádnak, az '56-os Vitézi Rend hadnagyának szavalata után Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész ezúttal a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban. Mint hangsúlyozta, a nők nemcsak a hátországot biztosították, élemet biztosítva a harcolóknak, ápolva a sebesülteket, töltve a fegyvereket és a benzines palackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is, börtönéveket, vagy a halált is vállalva, ugyanakkor nekik kellett eltemetniük fiaikat, férjeiket. Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak az elszenvedett veszteségek után. Hozzátette, Magyarország felvállalta apáink hitét, a Szent István-i eszmét, ezért támadják most is. A megemlékezés végén Szatmári Szilárd református lelkész mondott imát, majd a kopjafánál elhelyezték a kegyelet koszorúit. Kovács Attila Székelyhon.ro lapozás: 1-30 | 31-46
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
